Egy út a pokolba - 1. rész

Leírás: A történet egy átírt verziója a 3. évad 3. részének (The End of the Affair), azaz amikor Damon és Elena Chicagoba utazik Stefan után. A sztori halványan keresztezi a 3. évad 19. részének (Heart of Darkness) egy bizonyos cselekményszálát.
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Sötét témák, Erőszak, Gyilkosság, Enyhe felnőtt tartalom


Damon & Elena
Egy út a pokolba

1. rész - A vihar

"Chicago 350 mérföld" - olvasta a táblát Elena, ahogy tovább suhantak Virginia állam főútjain. Számításai szerint tehát legalább két és fél - három órát kellett még utazniuk, hogy elérjék a Szeles Várost.
Damon gyanakodva kémlelte az eget, amelyen egyre inkább gyűltek a sötétszürke viharfelhők. Elenára nézett, aki álmodozó arccal bámult ki az ablakon. Nem kellett bele sok idő, hogy kitalálja, mire a gondol a lány, hiszen csak háromszázötven röpke mérföld választotta el "élete szerelmétől", aki történetesen éppen gyilkos üzemmódban irtotta a népet a földkerekség legkegyetlenebb hibridjének társaságában. Fogalma sem volt, hogy Elena igazából retteg attól a bizonyos találkozástól. Félt attól, hogy mivé vált Stefan, és félt attól, hogy talán már nem tudnak rajta segíteni.
Ugyanakkor Elena tudta, hogy helyesen cselekszenek, és hálás volt Damonnek, hogy végre képes volt engedni, hogy legalább megpróbálják megmenteni Stefant a saját végzetétől.
Alig tettek meg pár mérföldet, amikor a vámpír balsejtelmei beigazolódtak: egy pillanat alatt elkezdett szakadni az eső, hangos dörgések és látványos, szikrázó villámlások kíséretében. Elena össze-összerezzent egy nagyobb dörgésnél, idegesen összefonva karjait.
Azonban Damonnek esze ágába sem volt megállni, mert tudta, hogy Elenának mennyire fontos az, hogy minél hamarabb eljussanak Chicagoba. Neki pedig az volt a leglényegesebb, hogy teljesítse a lány minden kívánságát.
Azonban az eső egyre jobban esett, teljesen ellehetetlenítve a látási viszonyokat. Olyan mértékben zúdult az égből, hogy Damon kénytelen volt 30 km/h-ra csökkenteni a sebességet, de még így is fennállt a megcsúszás veszélye.
Ekkor haladtak el egy tábla mellett, ami egy pihenőhelyet jelzett. Elena, aki irtózott már csak a gondolattól is, hogy esőben autózzanak, szinte azonnal felkiáltott:
- Damon, állj meg!
- Micsoda? - rökönyödött meg Damon, rálépve a fékre. A kocsi nyikorogva megállt, de még így is félig átcsúsztak a másik sávba. - De hiszen az előbb még mindenáron oda akartál érni, nemde?
- Az az előbb volt - tiltakozott Elena. - Nem örülnék neki, ha mondjuk frontálisan ütköznénk egy fával.
- Ahogy akarod - vont vállat Damon, elvégre nem sietett sehová. Rögtön az első lehetőségnél balra kanyarodott, a pihenőjelet jelző tábla mellett. Ahogy haladtak előre, lassan egy útszéli motel körvonalai rajzolódtak ki előttük.
- Egy motel? - Elena hitetlenkedve bámult az előtte álló épületre, melynek tetején villódzó, neonszínű felirat hirdette: "Kentucky Motel"
- Nagyon úgy látszik - viszonozta Damon, majd kipattant a kocsival, és immár egy esernyővel a kezében Elena ajtajához suhant, hogy kisegítse őt az autóból.
- Kösz.
Elena igazán méltányolta Damon ehhez hasonló, apró figyelmességeit. Egy idő után feltűnt neki, hogy a fiú minden alkalommal kinyitja és előreengedi az ajtóban, fölsegíti a kabátját, vagy kisegíti az autóból.
A motel hallja sötét volt és csöndes, mindössze egy halkan szuszogó, középkorú férfi ült a pult mögött.
- Bocsánat... - próbálkozott Elena, odalépve a pulthoz. - Elnézést!
A férfi felriadt, és ijedten pislogott az előtte álló két személyre.
- Öhm.. jó napot!- dadogta, gyorsan kihúzva magát ültében. - Miben segíthetek?
- Egy szobát szeretnénk - vágta rá Damon, a szemét forgatva a kérdésen.
- Ó, igen, szobát - motyogta a férfi, a mögötte álló szekrényhez fordulva. -  Mindössze két szabad szobánk maradt, ami azt illeti. Van egy fürdőszobás, és van egy, amihez csak a folyosón van mosdó.
- Az előbbit kérjük - rendelkezett Damon. - Egy éjszakára.
A férfi azonban nem mozdult, csak furcsán méregette Damont, akit egyre jobban idegesített a szétszórt recepciós.
- Biztos ebben, uram?
- Miben?
- Abban, hogy egy éjszakára akarja kivenne a szobát? Tudják, ez a vihar nem vonul el egyhamar. Az egyes előrejelzések szerint csak holnapután késő délutánra várható bármiféle változás - hangzott a felvilágosítás.
Damon Elenára pillantott. tőle várva megerősítést, mire a lány megadóan sóhajtott, alig észrevehetően bólintva.
- Nagyszerű - adta meg magát Damon. - Legyen két nap.
- Igenis! Íme a szobakulcsuk, uram. Szabadna esetleg egy nevet kérnem?
- Salvatore - morogta Damon, mire a férfi buzgón lejegyezte egy kis könyvecskébe.
- Kész is volnánk. Ha bármi kérésük van, hívják a szobatelefonról a 999-es kódot.. bár nem tartom valószínűleg, hogy túl sokáig megmaradna az áram errefelé.
Mintegy végszóra, hirtelen kialudt a terem összes fénye, amelyek eddig gyéren világították meg a helyiséget. A recepciós idegesen felnevetett, mire Damon kivette a kezéből a kulcsot, és a csuklójánál fogva maga után húzta Elenát. A szóban forgó szoba az első emeleten volt, a nyitott folyosó végén. Ami a berendezést illeti, csak a legszükségesebbek voltak benne: egy asztal, egy szék, egy régi televízió - és egy franciaágy.
- Nem valami tágas - jegyezte meg Damon, miután ledobta az egy szem táskáját a földre. Elena eközben dermedten bámulta a franciaágyat, azon agyalva, hogy neki most Damonnel kell majd egy ágyban aludnia - két teljes éjszakán át!
- Nyugi, én majd a földön alszom - szólalt meg mögüle Damon, arcán egy apró mosollyal. Sejtette, hogy a lány még a gondolattól is irtózik, hogy egy ágyban aludjon vele.
- Biztos? - Elena hangja olyan halk volt, hogy még Damon is alig értette a szuper hallásával.
- Teljesen.
Elena bólintott, és benézett a fürdőszobába, amely felszereltségében nem nagyon tért el a másik szobától: mindössze egy kis WC fülke, egy zuhany, és egy mosdótál alkotta a berendezést. Ezután megpróbálta felkapcsolni a villanyt, de már nem volt áram, sőt, a fűtőtest is jéghideg volt.
- Hát ez nem igaz... - sóhajtott fel kétségbeesetten, mielőtt bezuhant volna az ágyba.
- Én mondtam - közölte Damon, aki a fotelban ült, lábait az asztalon pihentetve.
- Mi az, amit te nem mondtál még meg előre, hm? - csattant fel Elena. - Ja bocs, nincs olyan!
- Hé, kislány, nyugodj le! Nem az én hibám, hogy itt rekedtünk. Nem mellesleg te voltál az, aki mindáron meg akart állni.
Elena nem felelt, mert tudta, hogy alulmaradt a vitában, így csöndben puffogott tovább. Eközben leszállt az este, és immár koromsötét volt a szobában. Damon megágyazott magának a földön, majd elővett a táskájából egy kényelmesebb nadrágot és egy váltás pólót.
- A francba - fakadt ki Elena. - Még egy pizsama sincs nálam!
- Itt van, választhatsz: póló, vagy nadrág? - Damon arcán egy ördögi mosoly jelent meg, ahogy a lány felé nyújtotta ruhadarabjait, de mire ő odanyúlt volna a felsőért, a vámpír a háta mögé rejtette őket.
- Húzz!
- Ne csináld már Damon, nem vagyok kisgyerek - mondta Elena fáradtan, de Damon csak a fejét rázta.
- Legyen - adta be a derekát Elena, és rábökött a fiú bal kezére, aki "véletlenül" pont a nadrágot húzta elő a háta mögül.
- Remélem, van váltás melltartód - vigyorgott, mire Elena idegesen hozzávágta a nadrágot.
- Perverz! De tudod, mit? Inkább tartsd meg!
A lány hangja már-már hisztérikusan csengett. Damon rögtön mellette termett, és lágy hangon próbálta kiengesztelni.
- Na, ne haragudj rám! - kérlelte. - Csak vicceltem, hiszen olyan szomorú voltál, hát gondoltam, felvidítalak.
- Pont erre vágytam, Damon, igazad van! - üvöltötte Elena a srác képébe. - Csakis arra, hogy két napig összezárva legyek veled, ismétlem, veled, valami ijesztő motelszobában, ahol nemhogy áram, de még fűtés sincsen! Ráadásul még egy nyamvadt pizsamám sincs!
- Elena, figyelj...
- Nem, Damon, nem érdekelnek a hülyeségeid, csak hagyjál békén, oké?!
- Oké - Damon elkomorodott, majd fölkelt Elena ágyáról és kiment az ajtón, otthagyva őt teljesen egyedül. Elena először nem zavartatta magát, hanem bebújt az ágyba és betakarta magát a vékonyka paplannal, ami azonban egyáltalán nem melegítette. Aztán ahogy elkezdett lenyugodni, úgy nőtt benne a rémület és bűntudat. Elűzte Damont. Elkergette, pedig ő csak jó akart lenni hozzá. Goromba, utálatos és hálátlan volt vele, holott ő volt az egyetlen ember, aki mindvégig mellette állt, védelmezte...és ő volt az egyetlen, aki mindig mosolyt tudott csalni az arcára. Még abba is belement, hogy elviszi Chicagoba. Mindent megtett érte, ő meg csak szimplán kidobta. Hogy tehette ezt?! Undorodott magától.
Közben a vihar egyre erősödött, és egyre gyakrabban hallatszottak a hatalmas dörgések odakintről. Elena riadtan bújt a takaró alá. Gyerekkora óta félt a vihartól, de leginkább a mennydörgést gyűlölte. És most itt volt teljesen egyedül, egy sötét, hideg motelszobában, miután elzavarta az egyetlen lényt, aki hajlandó lett volna ölni is érte.
Meg kellett találnia Damont. Most rögtön.
Nem is tétovázott, csak felvette a kardigánját és kiszaladt a szobából. Ahogy végigfutott a folyosón, végig a fiú nevét kiabálta, remélve, hogy meghallja, de nem kapott választ. Miután az egész emeletet bejárta, lement a lépcsőn, és a földszinten kezdte keresni őt, mindhiába. Végül, miután nem maradt más hátra, kiszaladt az esőbe, a motel udvarára, továbbra is a szólongatva Damont. Fölöslegesen, hiszen semmilyen válasz nem érkezett a hívásaira.
Kétségbeesetten, zokogva rohant ki a kijáraton, egyenesen a parkolóba.
- Damon! Damon! - üvöltötte. - Gyere vissza... Damon!
Azonban a kiáltására egyedül egy hatalmas mennydörgés felelt. Elena szétázva, görcsösen zokogva ült le kocsi fejáróra, egyre csak Damon nevét ismételve. Az eső rendületlenül szakadt, melynek hála a parkoló szinte úszott a vízben.
- Damon... - Elena hangja már szinte elenyészett. Teljesen egyedül volt, valahol Kentuckyban, egy vihar kellős közepén. Valamiért érezte, hogy ennél jobbat nem is érdemelne.
De ekkor egy hang szólalt meg a háta mögött, amit ezer közül is megismert volna.
- Elena? - A lány a neve láttára hátrafordult, és meglátta az eső áztatta Damont, tőle huszonöt méterre.
- Damon! - kiáltotta, és elkezdett futni felé, de félúton megbotlott valamibe, és összeesett...Vagy összeesett volna, ha Damon nem terem ott egy szempillantás alatt és kapja el, mielőtt összetörte volna magát.
- Mit keresel itt kinn, Elena? - kérdezte, a karjába véve a vacogó lányt.
- T...té..téged - sírta a lány. - Ne haragudj..rám, kérlek. Ne hagyj itt!
- Eszem ágában sem volt itt hagyni téged, te kis buta - motyogta Damon, majd felsuhant Elenával az elemeltre, kihasználva természetfeletti sebességét.
- Istenem, te teljesen megáztál - konstatálta aggódva Damon, amint lefektette Elenát az ágyra.- Vedd le ezeket a vizes a ruhákat.
- De nincs mit felvennem helyette...
- Már hogyne lenne! - Damon belenyúlt nedves bőrdzsekije belső zsebébe, és egy zacskót vett ki belőle.  Tessék. Pizsama, és tiszta fehérnemű.
- Honnan...honnan van?
- Rávetettem a recepcióst, hogy nyissa ki a boltot az épület mellett - kacsintott Damon. - Bemegyek a fürdőszobába, amíg átöltözöl.
Elena nem győzött ámélkodni, ami csak arra késztette, hogy még jobban gyűlölje magát a hisztije miatt. Hiszen mélyen, legbelül tudta, hogy Damon soha nem hagyná el, akármennyire bunkó lenne vele.
Gyorsan átöltözött, és visszabújt az ágyba, mert még mindig reszketett a hideg miatt.
- Na, jobb már? - Damon lépett be a szobába, egy szál nadrágban. Ő is levette a vicces cuccokat, és Elena ruháit is megragadva kiteregette őket az egyszerű, fából készült teregetőre.
- Jobb - bólintott Elena, nyakig magára húzva a takarót.
Odakint tovább tombolt a vihar, sőt, a dörgések és villámlások kezdtek még gyakoribbá válni. Elena ijedten rejtette arcát a párnába, minden erejével azon iparkodva, hogy ne mutassa a félelmét. Már kisgyerekkora óta félt tőlük, de valahogy mégsem sikerült kinőni a rettegését. Azonban egyszer csak egy hatalmas dörgés hallatszott és Elena nem bírta tovább.
- Damon! - kiáltotta halálra remülten.
A vámpír, aki időközben kényelembe helyezte magát a földön, egy pillanat alatt mellette termett.
- Mi baj, Elena? - kérdezte egy nagy adag aggodalommal a hangjában.
- A mennydörgés - nyögte a lány falfehér arccal. - Én...én félek tőle!
Damon a másodperc törtrészéig hitetlenkedve nézett rá, de aztán arca megenyhült és leült mellé, az ágy szélére.
- Nem kell félned, nem bántanak.
Elena azonban nem tűnt meggyőzöttnek, és amint egy újabb dörgés hallatszott, automatikusan Damon keze után nyúlt és megragadta azt.
- Maradj itt! - kérte, két keze közé véve a fiú kezét.
- Tessék? - kérdezte Damon tágra nyílt szemekkel. - Azt akarod, hogy aludjak veled?
Elena határozottan bólintott, mire Damon hirtelen fölállt és le akart szállni az ágyról, de Elena visszatartotta azzal, hogy továbbra sem engedte el a kezét.
- Most meg hová mész?
- A párnámért - válaszolta Damon, majd felkapta az említett tárgyat és lefeküdt Elena mellé, aki abban a pillanatban hozzábújt és befészkelte magát a karjai közé.
- Ne haragudj rám, kérlek - suttogta Elena, arcát a fiú meztelen mellkasába fúrva.
Damont meglepte a lány hirtelen közeledése, de esze ágában sem volt eltolni őt magától.
- Te ne haragudj rám, amiért egyáltalán okot adtam a feltételezésre, hogy én képes lennék itt hagyni téged.
Elena nem felelt, csak még szorosabban hozzábújt, szomjazva a vámpír közelségét. Ahogy erős karjaival átölelte Elena vékony testét, Damon érezte bőrének túlzott forróságát.
- Elena, hiszen te lázas vagy! - kiáltott fel, kezét Elena homlokára téve. - Most azonnal kerítek valami gyógyszert neked - mondta és a földön heverő táskához suhant, hogy kivegyen belőle egy kis fémdobozt.
- Nem vagyok beteg - tiltakozott erőtlenül Elena, de Damon leintette.
- Ezt még te sem hiszed el - arcán egy halvány mosoly jelent meg. - Vedd be ezt - egy kerek tablettát és egy pohár vizet adott a lány kezébe. - Segíteni fog.
Elena engedelmesen bevette a gyógyszer, míg Damon gyengéden simogatta a haját. Kék szemeiből csak úgy sütött az aggodalom.
- Feküdj vissza szépen.
- De akkor gyere ide - kérte Elena, tűzforró kezeivel megragadva Damon balját.
- Hát persze.
Damon ismét a karjába vette és figyelte, ahogy elnyomja őt az álom. Tudta, hogy teljesen felesleges lenne messzemenő következtetéseket levonnia Elena gesztusából; ez a hirtelen jött ragaszkodás mindössze a félelem és a láz furcsa keverékének szüleménye lehetett. De akárhogy is, mindenképpen ki akarta élvezni ezt a múló csodát, ami a lány mámorító közelségében nyilvánult meg. Nem tudta, mennyi öröm volt számára megírva, de egyetlen percét sem akarta elvesztegetni. Így belélegezte a lány ismerős, lélegzetelállító illatát, majd ő is álomba merült.

XOXO

Másnap reggel, amikor felébredt, Elena két dolgot vett észre: az egyik Damon hiánya volt, ugyanis érezte, hogy csak a takaró volt, ami melegítette, és nem a srác karjai. Másodjára pedig egy másik kellemetlenséget észlelt, mégpedig azt, hogy mindjárt szétrobban a feje a benne lüktető fájdalomtól. Megpróbált felülni, de amint egy kicsit is felemelkedett, rögtön erőtlenül hanyatlott vissza. Forgott körülötte a világ, ráadásul tízszer nehezebbnek érezte a fejét, mint általában.
- Csak óvatosan, kisasszony! Nem kell sietni.
Damon ült az ágya szélén, arcán egy imádnivalóan ördögi mosollyal.
- Azt hittem elmentél - nyögte Elena. Alig tudott beszélni, annyira ki volt száradva a torka.
Damon felvonta a szemöldökét.
- Szabadna tudnom, miért? - Hangja könnyed volt, kedves, odaadó.
- Csak nem voltál velem, amikor felébredtem - Elena hangja alig érte a suttogás szintjét, de ahhoz éppen elég hangos volt, hogy az a fájdalmas, szívszorító érzés, amit Damon akkor érzett, amikor Elenával volt, ismét belehasítson a fiú szívébe.
- Hát, kiengesztelésül hoztam neked reggelit - mondta, gondosan elrendezve arcizmait. Elena csak ekkor vette észre, hogy a fiú térdén egy tálcát tart, melyen egy csomag keksz, egy tasak ropi, egy gőzölgő tea és egy gyógyszerdobozt vélt észrevenni. - Reggeli az ágyba.
Elena ismét megpróbálkozott a felüléssel, ezúttal is sikertelenül.
- Hadd segítsek - javasolta Damon, gyengéden megragadva Elena kezét, míg a másik kezét a feje alá helyezte, és óvatosan felhúzta őt. Ezután megigazította a párnáit, hogy kényelmesen üljön, és közelebb tolta hozzá a tálcát.
- Köszönöm.
- Neked bármikor - kacsintott Damon. Miután bevette a gyógyszert, Elena ivott pár korty teát és elmajszolt néhány darab kekszet.
- Te tényleg váltásruhával és elsősegély dobozzal utazol mindenhová? - kérdezte hirtelen Elena.
Damon csodálkozva felnevetett.
- Ezeket általában csak akkor hordom magamnál, ha hozzád hasonló törékeny emberi lényekkel tervezem átutazni az országot.
- Általában?
- Vagyis ha veled vagyok - pontosított Damon, felvillantva egy halovány mosolyt. - Most pedig feküdj vissza. Pihenésre van szükséged ahhoz, hogy meggyógyulj.
- De mi lesz Chicagoval? - ellenkezett Elena.
- Megvár. Különben is, odakint még mindig tombol a vihar - Damon az ablak felé bökött, amin alig lehetett kilátni az esőfüggöny miatt. - Tudom, hogy fontos neked ez az út, ezért továbbmegyünk, amint lehet. Ígérem. Elena bólintott és engedelmesen lefeküdt.

XOXO 

A nap eseménytelenül telt. Elena szinte végig aludt, míg Damon figyelte őt. A következő nap is hasonlóan indult. Úgy látszott, a vihar nem akar lecsendesedni, ráadásul továbbra is nélkülözniük kellet a fűtést és az áramot.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Damon, miután Elena felébredt egy kiadós délutáni alvás után.
- Jobban - felelte Elena.
Damon a homlokára tette a kezét és elégedetten elmosolyodott.
- Lejjebb ment a lázad - állapította meg. - És izzadsz is, ami jó jel. Ha nem jön közbe semmi, holnap már jól leszel.
- Akkor el is indulhatunk már holnap?
- Esetleg, még meglátjuk.
Csönd szállt le a szobára. Egyikőjük sem tudta, mit is kéne mondaniuk.
- Vissza tudjuk hozni majd, ugye? - törte meg a csendet Elena. Bár a lány nem mondott nevet, Damon pontosan tudta, kiről beszél.
- Őszinte leszek, - sóhajtott - és megmondom neked az igazat: nem tudom. Azt viszont megígérem, hogy mindent meg fogok tenni, hogy visszakaphasd őt. Utálom, ha boldogtalannak látlak, és utálom az öcsémet azért, amit veled tett, azért, mert akkor hagyott itt, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá.
Elena értetlenül nézett a fiúra.
- Nem vagyok boldogtalan, hiszen te itt vagy nekem. És te is tudod, hogy ez nem csak rólam szól. Stefan a testvéred, és akármilyen jól titkolod, szereted őt, és tudom, hogy mindent megtennél azért, hogy megmentsd őt.
- Talán így van - válaszolta Damon, kerülve a lány pillantását. - De ez nem változtat semmit azon, hogy ezt soha nem fogom megbocsátani neki.
- A legjobb döntést hozta meg - kontrázott Elena. - Megmentette az életed, Damon!
- Éppen ez az, megmentett, de egyúttal fájdalmat okozott neked. És az én szánalmas életem nem ér meg annyit, hogy cserébe te akár egy pillanatra is szomorú legyél.
Elena teljesen elképedt. Mikor vált Damon ilyen önzetlenné, odaadóvá, gondoskodóvá?
- Tudod, az igazság az, hogy nekem az okozott volna nagyobb fájdalmat, ha elveszítelek téged - mondta végül.
Hangja nem volt több suttogásnál. Damon tágra nyílt szemekkel meredt rá, tekintetéből könnyedén kiolvasható volt a hitetlenség. Aztán egyszer csak, valami hirtelen ötlettől vezérelve lassan közelebb hajoltak egymáshoz, és mire feleszméltek, ajkaik már találkoztak. A csók nem volt heves, hanem sokkal inkább gyengéd. Azonban ahogy telt az idő, úgy mélyült el, és vált szenvedélyesebbé. Damon a mennyben érezte magát, ahogy Elena láztól forró ajkai érintették az övét. De még ennél is többet akart: még közelebb húzta magához, és Elena egyáltalán nem tiltakozott, hanem karjait a fiú nyaka köré fonta. Végül, miután elváltak, csak néztek egymásra, nem tudván, hogy mit mondjanak. Így szavak hiányában újra megcsókolták egymást, szomjazva a másik érintését. Most Elena szakította meg a csókot, levegő után kapkodva.
- Damon...Damon, én tudom, hogy ez nem... Damon azonban félbeszakította.
- Ne folytasd, Elena. Nem felejtettem el, hogy te Stefanhoz tartozol - mondta keserűen. - De most eljött az ideje, hogy megunjam a kis játékaidat.
- Damon, ne tedd ezt! - Elena utána kapott, igyekezve megakadályozni, hogy elmenjen.
- Én ne tegyem ezt, Elena? Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de te rosszabb vagy, mint Katherine! És tudod mi tesz rosszabbá? Az, hogy amíg ő csak szórakozott velem, te reményt adtál! Reményt, hogy egyszer talán képes leszel viszontszeretni!
- Damon... - Elena arcán könnyek csorogtak végig.
- Szívok egy kis friss levegőt - vetette oda Damon, majd kiment az ajtón.
Elena összetörten nézett utána, arcát, mint két folyó, szántották végig a könnyek. Mindent elrontott, és ezért Damon félreértette őt. Pedig ő csak annyit akart mondani, hogy mennyire jó volt az a pár röpke pillanat.

2. rész: Chicago >>